A kihívás

Szereplők: Seto (uke), Sakyou (seme), Bui (Sakyou testőre), Amélia (Bui lánya)

Besorolás: shounen-ai (fiúXfiú), ha nem tetszik ez a műfaj, akkor bele se kezdj az olvasásba!

Korhatár: 16+ (Seto+Sakyou)

Összefoglaló: Seto egyik este ott alszik Sakyou-éknál. Sakyou mindenáron meg akarja tudni, milyen módon érdemes Setóhoz viszonyulni. Vajon Seto megvehető pénzzel vagy Sakyounak valami mást kell kitalálnia?

Írta: Szeléna

– Eperpuding, ez a kedvencem! – kiáltott fel örömteli hangon Amélia, amikor az egyik inas elétette a tejszínhabbal díszített, cseresznye és eperdarabokkal gazdagon megspékelt édességet.

A kristálycsillár fényében szinte csilingelve táncoltak a visszatükröződő szikrák a drága evőeszközökön, s a falon levő arany falióra éppen most ütötte el a hetet. Az étkező hatalmas asztala körül mindössze hárman ültek. Amélia-chan, akinek rózsaszín haja finoman lengedezett a félig nyitott ablakon át befújó lágy esti szélben, kissé unottan lóbálta a lábát.

– Amélia, elkészítetted a házi feladatodat?

– Igen, apa, Setóval megcsináltuk az összeset.

– Értem – mondta halkan Bui, aki pontosan a lányával szemben ült, miközben az asztalfőnél levő üres széket nézte. – Sakyou sokat késik.

– Hála az égnek – gondolta az Amélia mellett csendesen kuporgó Seto. – Minél többet késik, annál jobb. Nem akarom őt látni. Képtelen vagyok.

– Személy szerint csodálkozom, hogy egyáltalán engedték felszállni azt a gépet – folytatta monológját Bui. – Attól tartok, Sakyou talán még éjfélre sem ér haza.

– De jó lenne – suttogta halkan Seto, s már teljesen beleélte magát a Sakyou-mentes vacsorába.

A következő pillanatban lépések hallatszottak az előszobából.

– Erről ennyit. Itt van – gondolta reszkető idegekkel Seto, miközben érezte, hogy a szíve egyre hevesebben ver, s a lüktetés nagyjából egyenesen arányosan gyorsult a közeledő léptek dobogásával.

Az egyik inas alázatosan kitárta az ebédlő ajtaját az érkező Sakyou előtt. A férfi fekete öltönyt viselt, s bár kissé fáradtnak tűnt, magabiztos léptekkel és egyenes tartással lépdelt oda a székéhez.

– Sakyou-san! – csillant fel Amélia szeme. – Hogyhogy hazaértél? Azt hittük, már nem is jössz – mondta a kislány, majd hozzátette. – Seto-kun nagyon csalódott lett volna, ha nem érsz ide vacsorára.

Az említett lassan felemelte a fejét, óvatosan Sakyoura nézett, majd sietve elkapta a tekintetét, miközben a kezei remegni kezdtek.

– Egy barátom kölcsönadta a magánrepülőgépét, mert az én járatomat törölték. Egyébként csak reggelre értem volna haza – felelte Sakyou, miközben hozzákezdett az elétett húsleves elfogyasztásához.

– Na és milyen volt Casablanca? – kíváncsiskodott Amélia. – Hoztál ajándékot?

– Természetesen igen. De csak holnap reggel adom oda.

– De akkor nem fogok tudni elaludni! – nyafogta Amélia.

– Ne követelőzz! – szólt rá Bui a lányára. – Sakyou nem nyaralni volt Casablancában, hanem fontos üzleti ügyeket intézett.

– Jól van na – hajtotta le a fejét szomorúan Amélia, majd ismét felélénkülve megkérdezte. – Ugye, nem baj, ha Seto-kun ma este itt alszik?

– Természetesen nem. Seto-kunt bármikor szívesen látom a házamban.

– A-arigatou – nyögte ki a fiú, akinek a férfi megjelenése óta egy falat sem ment le a torkán, csak ült összekucorodva a székén, mint valami megrettent kisállat, melyet sarokba szorítottak, és a szalvétáját gyűrögette görcsös mozdulatokkal, hogy megpróbálja levezetni a feszültséget, melyet a tőle néhány centiméterre helyet foglaló férfi váltott ki. Egy idő után a szeme is könnyezni kezdett, miközben az arca tűzforróan égett, mintha lázas lenne. Még azt sem merte megkockáztatni, hogy a faliórára pillantson, hogy megtudja, mennyi idő telt el, bár ez úgyis mindegy… addig illetlenség lenne felállnia, amíg a többiek nem fejezték be a vacsorát.

Sakyou elégedett lehetett magával. És az is volt. Miközben evett, végig Setót nézte, és élvezte a látványt. Élvezte, hogy ilyen érzéseket váltott ki a nála jóval fiatalabb fiúból. Szemei gonoszul felcsillantak, ahogyan a fiút figyelte: még hozzá sem ért, és máris reszket, mint a nyárfalevél.

Imádta gyötörni az áldozatait, minél jobban szenvedtek, annál több elégedettséggel telítődött a lelke. Kényelmesen hátradőlt a székén, és egy röpke mosoly futott át az arcán: tudta magáról, hogy mire képes. Ereje teljében van, jóképű és a pénzével azt vehet meg, amit és akit akar. És amit nem vehet meg pénzzel, azt megszerzi a testével.

Az életben megtanulta eszerint osztályozni a dolgokat: az első kategória, amikor pénzzel a lehető legegyszerűbb megszerezni valamit. Ahol ez nem válik be, akkor a második kategóriában kell gondolkodnia, és bevetni a természet adta képességeit: a lehengerlő modorát, sötét tekintetét, fekete haját, szép metszésű arcát és atletikus kinézetét. És ha szükséges, akkor következik a harmadik kategória, azaz felhasználja egyszerre a pénzét és a testét is.

Seto ilyen szempontból még ismeretlen terep volt. Améliától azt hallotta, hogy szerényen élnek, bár gazdagok, hiszen a fiú modellkarrierje felívelőben van. Ráadásul ahogy eddig elnézte, Seto naivnak, ártatlannak, meglehetősen zárkózott és érzékeny lelkűnek tűnt, olyannak, akit nem nehéz a bűvkörébe vonnia.

Amint vége lett a vacsorának, a férfi látta, hogy Seto lábai remegnek, ahogyan feláll az asztaltól.

– Ez az, végre mehetünk játszani! – ugrott fel Amélia, azzal már rohant is.

– Fél tízig felőlem azt csinálsz, amit akarsz, de ha utána benyitok a szobádba és még ébren vagy, akkor nem kapod meg az ajándékodat, Amélia!– mondta Bui, majd Setóhoz fordult. – Seto, a bátyád meghagyta nekem, hogy maximum tízkor ágyban kell lenned. Légy szíves, ehhez tartsd magad.

– Rendben – suttogta a fiú, majd elszaladt Amélia után.

*

– Ha minden jól megy, akkor a hatszázmillió eurót, amit ezzel az üzlettel szereztem, sikerül megtripláznom, és akkor már semmi sem állíthat meg abban, hogy megvegyem az AWES-t – mondta Sakyou. Az elmúlt két órában Buival elejétől végéig kitárgyalták a casablancai üzleti utat.

– Nem értem, miért van szükséged annyira az AWES-ra? Úgy értem, hogy jelentéktelen, veszteséges és a befektetők messze elkerülik – ellenkezett Bui. – Igen, tudom – mosolyodott el Sakyou, miközben rágyújtott egy újabb cigarettára, melynek füstje vékony csíkokban szállt a nappali mennyezete felé. – Éppen ezért van rá szükségem.

– Rajtad nem lehet eligazodni, Sakyou – sóhajtott fel Bui.

Egy ideig mindketten hallgattak, majd a testőr halkan megszólalt.

– Adhatok egy tanácsot? Hagyd abba.

– Micsoda? Szerinted mégse vegyem meg az AWES-t?

– Dehogy, én most Setóról beszélek. Hagyd békén azt a gyereket, Sakyou. Már így is teljesen kikészült.

– És akkor mi van? Különben is, én hozzá sem értem – tettette az ártatlant Sakyou. – De igazad van, talán ideje lenne megkockáztatni, hogy közelebbről is megismerkedjek vele.

– Még csak tizenhárom éves! – kiáltott rá Bui. – És van egy felnőtt bátyja, aki nem nézi majd jó szemmel, hogy molesztálod az öccsét.

– Ezzel tisztában vagyok – válaszolta nyugodtan, lehunyt szemmel az üzletember. – Ez az egyik ok, amiért annyira tetszik nekem. Szeretem a kihívásokat. És ha nem bánod, most leellenőrzöm, alszik-e már az a kis cukorfalat. Különben is, meg kell tudnom, melyik kategóriába tartozik.

– Hát jó, csinálj amit akarsz, de ne mondd, hogy én nem figyelmeztettelek! – rázta a fejét rosszallóan Bui.

Folyt.Köv.